KAPCSOLATAINKÉRT A KOMMUNIKÁCIÓ SEGÍTSÉGÉVEL

Az ellenséget a külső világban keressük, és úgy véljük időnként, hogy meg is találtuk, ha megharcolunk vele minden rendben lesz.

Nem így alakul, jön másik, és szép lassan azt látjuk csatamező az életünk, ahol mindig van vagy lesz ellenség, ahol, nincs megnyugvás.

Védekezünk vagy támadunk, belenyugszunk vagy lázadunk.

A világ, amiben élünk gazdag álmegoldásokkal is, kecsegtethetjük magunkat pénzzel, hatalommal, bódíthatjuk alkohollal, kábítószerrel, különböző ideológiákkal, munkával és sorolhatnám. Sok minden áll rendelkezésre, hogy elkerüljük magunkat, miközben a boldogságunkat keressük.                                

Az önmagunkkal való találkozáshoz bátorság kell.  A csendben megszületünk magunknak, láthatóvá válunk magunk számára. Amikor látjuk a sorsunkat, mint a boldogulásra tett erőfeszítéseinket, képesek vagyunk a jót és rosszat elfogadni.


Megszületik bennünk a saját életünk tisztelete. Látjuk a sorsunkat és láthatóvá válik ezen keresztül a többi ember sorsa is tisztelettel elfogadjuk azt. Az élet teljességének egy nagyobb szeletét vagyunk képesek megélni. Megérezzük, hogy van nálunk nagyobb, amit nem tudunk befolyásolni, megismerni, számon kérni. Még egyértelműen megnevezni sem. De tudunk a létezéséről. Megnyugszunk.

Tiszteljük az Életet, megnyílunk felé, elfogadjuk azt amit, ad. Bölcsebbek, gazdagabbak, nyitottabbak leszünk. Megérezzük, hogy a dolgok létrejönnek, kibontakoznak, elhalnak. Magunkból is elengedjük, ami idejemúlt, mert van tapasztalatunk arról, hogy a ragaszkodásunk, megöli teremtő erőnket. Nem bitoroljuk az életet, hanem éljük.  Az időt a magunk javára fordítjuk, nem akarunk megtartani, mert legbelül megértettük, amit már oly sokszor hallottunk: „ Az élet áramlás” és mi engedjük, mert tudjuk, - "Ha vállalom magam a világban, az élet is megindul körülöttem."  A zajos világban, kis csend szigeteket hozunk létre, ahol alkotás, értékek teremtése folyik, ahol a saját hangunkkal nyomjuk el a zajt. Az életet szolgáljuk.



       

  

        ÁLLJ SZÓBA MAGADDAL!

          Hat alkalmas kommunikációs tréning

   

  •  megismered az együttérzéssel teli kommunikáció nyelvi alapszabályait
  •  belső önfelfedező utad során megértheted, miért értelmezel helyzeteket így vagy úgy
  • megtanulhatsz együttérzéssel és elfogadással lenni a gondolataiddal
  • megtalálhatod a mögöttük megbújó érzelmeidet, megláthatod azok sokszínűségét és felfedezheted múlékony természetüket
  • az érzelmeid elvezetnek a szükségleteidig, megértheted a mozgatórugóidat, rátalálsz a bennünk, emberekben levő közösre, és meglátod, mennyire különböző módon igyekszünk kielégíteni a szükségleteinket
  •  megláthatod a lehetőségeidet, átélheted a döntéseid felelősségét
  • belátás születhet benned s láthatod és érzheted azt a kisgyermeket, kamaszt, fiatal felnőttet, aki Te voltál egykor
  • aki Te vagy most, az lehetőséget kap, hogy szabadon és felelősen alakítsa az önmagával és a világgal lévő kapcsolatát
  •  foglalkozásokon megtapasztalod a kommunikációnak azt a formáját, mely a kapcsolatot értékeli a győzelem helyett. Játszmamentes, megtanít érteni, elfogadni szeretni magad, s ha ez megtörtént, a kapcsolataidat is ez éltetheti.


          Részvételi díj: 4000 Ft/ alkalom